Gésák, ninják….keirin!

1948 szeptember, Japán.
A II .világháború után nagy társadalmi átalakulás küszöbén amikor az élet minden területén uj gondolatok jelentek meg, próbálva elfelejteni a Világháború okozta traumát szinte a semmiből termetődtek me egy olyan – a világon egyedülálló – ujfajta élsport mely jóval túlmutat a sport határain. Talán csak a futballhoz hasonló sportok – melyek világszerte oly kedveltek – hasonlíthatók hozzá. De mégis a legnagyobb hasonlóság a lóversenyekkel összehasonlítva van. Kilenc versenyző indul el kis – a hátsó kereket rögzítő – boxokból és egy épp nem versenyző profi mögött mennek 35-40 km/h –val 2 kört majd egy 3.ikat már 45 km!h-val és ekkor kiáll a felvezető és onnatól az utolsó kör sprint a célig. A pályák 333 vagy 400m-es, melyek mind fedetlenek és a burkolatuk legjobban az atlétikai rekortán pályához hasonlít. Esőben is alkalmas a versenyzésre! Kisebb a szélessége a Velodromok pályáinál, a kanyarok dőlése és a felmenő ív is kicsit másabb ( Bár ez szinte minden pályán különbözik -főleg ha régi és uj pályákat hasonlítunk össze- ami amiatt is lehet, hogy az egyenesek valóban szinte egyenesek, egy árnyalatnyi dőléssel. Mivel ezeken a versenyeken nincsenek pl. pontversenyek stb..így nem is szükséges szélesre építeni a pályát. A keirin páylák ezért keskenyebbek is mint az UCI pályák.
A száraz adatok szerint japánban 42 pályán nézhetik majdnem minden héten (télen és augusztusban nincsenek futamok) a fogadókedvű emberek a futamokat. A szórakozást 3600-4000 profi státuszban lévő versenyző biztosítja. 18 éves kortól gyakorlatilag az éltesebb korsztályokig! A legidősebb ma is aktív keirin versenyző 59 éves! Érdekes hogy a más kerékpáros sportolok pl. azok akik az olimpián is indultak japánban nem számítanak profinak…

Details »

a japán keirin lenyűgöző világa 1.rész

formjapan+yobi

Details »

lot of fixed gear commuter goodies

Fuji:
Fuji Japán legmagasabb hegye. Elhelyezkedese:
É.sz. 35° 21′ 28.8″. K. h. 138° 43′ 51.6″található. Magassága 3776 m.
Szinte tökéletes vulkáni kúp alakjával uralja a tájat. A tetején levő kráter 200 m mély és 700 m átmérőjű. A hegy egy un. aktív vulkán, mely az 1707-es utolsó kitörése óta alszik, és napjainkban csak – jelezve a vulkáni működés jelenlétét – gázok felszínretörésében nyilvánul meg.
A vulkáni kupja rétegvulkánok egymásraépüléséből jött létre. A pleisztocénban 100.000-80.000 éve a Fuji elődje, a Komitake kezdte meg működését, egészen 11.000 évvel ezelöttig. Ezt az időszakot emiatt az un. Öreg-Fuji idejeként is említjük. Kiömlési kőzet főleg bazaltból és piroklasztitból ált.
A vulkánosság andezit, bazalt, dácit, riolit , riolit tufa termékeit a vulkán lábainal is csak vékony talaj réteg fedi.

Details »

Fuji

Keirinkaku, 2008 marcius 23.
Japanban tartozkodasom egyik legerdekesebb napja. Nehezen indult.

Details »

keiokaku

de+rosa+pinarello+colnago+x

Irok majd esszet is

első edzés japánban

2317199633_e9a766d76b

o shakes csesze. ma Kalavinka.. balnahus zushiu (amugy semmi extra nem eri meg)

miyobi

jaj jaj jaj otthon meg tart a betegseg. jo lenne mar ha nem. aggodom. de gyogyuljon!!! fotozni nem tudok nem veszi be az elemet (mitsubishi) a gepem. toltom nincs. meg ha lenne se yo mert 110 Volt van itt… szoval fotok egyelore szunetelnek.ma meg 今日友達と遊ぶ.

Es szerdan pm 8-11 = edzés
vasarnap delelott = edzés

suiyobi